Sziasztok!

Még 96 nap az esküvőig.

Most, hogy elkezdtem blogot írni, így valahogy sokkal lassabban telnek a napok. Ami természetesen nem gond, így legalább végig tudom normálisan gondolni, mi az ami még kell a nap napra. Úgy érzem, mindenre van még időm.

Reggel éppen öltöztem, mikor a Vőlegényem álmában elkezdett nyöszörögni, átfordult az ágynak azon részére, ahol én alszom, és a párnáimat és a takaromat átöltelte, mintha ott lennék. Annyira ösztönös volt ez a mozdulat, hogy csak álltam egy bugyiban és néztem, milyen aranyosan és békésen alszik tovább. Megkönnyeztem.

Eztán ment minden a normális rendes útján. Olvastam a buszon, véget ért egy fejezet. Éppen Rónaszegi Miklóstól olvasom"Az indián hercegnő" című regényt. Nagyon szépen van megírva. Könnyen olvasható, inkább meseszerű, de izgalmas. Akik velem idősek fiúk lányok egyaránt, de talán a lányok többsége emlékszik a Pocahontas, magyarosítva Pokahontasz mesére. Ez egy indián lányról és egy angol gyarmatosító szerelméről szól. Na a könyv ugyan ezt írja le. Nekem nagyon tetszik, élvezettel olvasok felnőtt fejjel olyan könyvet, amit gyerek koromban meseként áhitattal néztem.

Zenét hallgattam, és közben a pénteki 99. napon említett házról gondolkodtam. Ahogy gondolkotam, egyre idegesebb lettem, egyre jobban hergeltem magam. Mire beértem a munkahelyre, már teljesen ki voltam. De ettől még dolgozni kell.

Elég sok teendő volt mára. Az még hagyján, hogy a Kolegina tulajdonképp beosztotta a napi menetemet, erre jöttek még a kötelezően azonnal S.O.S.-ben elvégzendő munkák. Hogy mikor reggeliztem? Mivel otthon nem tudok éppen felébredt állapotomban enni, így a munkahelyen szoktam elrágcsálni egy szendvicset, vagy éppen egy adag műzlit tejbe áztatva. Hát ez most kimaradt. Egyrészről, és igen nagy részről a munka miatt, másrészről az idegességtől nem bírtam enni. Dél volt, ekkor szólt egyik Barátnőm - aki éppen az anyukám is lehetne - hogy mostmár menjünk ebédelni. Szerintem hozzá sem kell tennem, hogy alig bírtam enni.

Délutánra megint összeszaladt a munka a fejem fölött. A sajátomat nem tudtam egész nap intézni, és úgy érzem holnap sem fog menni a feljebb említett S.O.S. munkák miatt. Jól kifogtam ezt a hetet.

Annyira meleg volt az irodában, és annyira meleg volt később hazafelé a buszon, hogy valami eszméletlen. Az ember azt hinné, hogy új busz és van légkondi. Na ez nincs. De még ablak sincs, amit ki lehetne nyitni, csak a tetőn van, amit ugye a buszos elektronikával tudna kinyitni, ha szíveskedne rá. Hát nem szíveskedik. Mikor kinyílt a busz ajtaja, levegőhöz jutottunk, majd a következő megállóig csak fulladoztunk és szenvedtünk. De sajnos nincs jogosítványom és más tömegközlekedési eszköz kilőve.

 Na végre hazaértem. Fél hetet mutatott az óra, én kimentem a kertbe locsolni, nehogy kiszáradjanak szegény agyon ápolgatott növényeim. Csodák csodájára 1 óra alatt végeztem vele. Közben már ment az első mosás. Főznöm nem kellett, maradt még vasárnapról étel. Bementem, kiteregettem és melegítem a vacsorámat. Megszólal a telefon, Barátnőm hívott. Kértem, hadd hívjam vissza, mert addigra kopogott a szemem az éhségtől.

Megvacsoráztam, visszahívtam és arra lettem figyelmes, hogy csörög a mobilom. A Vőlegényem hívott. Addigra 10 óra elmúlt. Lejárt a második mosásom is, és mondtam a Barátnőmnek, hogy ne haragudjon, de leteszem a telefont, mert későre jár, és még van elintézendő feladatom.

Fél tizenegyre hazaért a Vőlegényem, éppen végeztem a teregetéssel, mosogatással. Kiskutya kapott vacsorát, elmentünk fürdeni. Eddigre átestem a holtponton, és úgy éreztem, kezdődik a következő napom. Nagy nehezen bekerültem az ágyba, addigra a Vőlegényem keresztbe feküdt. Na én neki a helyére odacsusszantam, a fenekellem odébb toltam, mire 10 percig nyöszörgött, hogy ne foglaljam el az ő helyét. Na végre aludtunk. Eddigre éjfél vígan eltelt.

Hajnalban arra keltem, már világos volt odakint, hogy teljesen elfeküdtem a jobb vállamat. Kicsit megsimogattam a Vőlegényemet, hogy menjen arrébb, amit szívélyesen meg is tett, én pedig végre hanyatt aludhattam még fél órát.

Ezzel indult a 95.nap. :)